DIÁKHÁLÓ ALAPÍTVÁNY

Header Image  

Vegyél részt nemzetközi projektekben!

Energia a Jövőnk

http://www.futurenergia.org

2006 óta az Energia a Jövőnk iskolai program jelentős mértékben járult hozzá és segítette elő az energia iskolai oktatását Európa szerte. A program célja, hogy megismertessen mindenkit az energiafogyasztási szokásainkkal szoros összefüggésben lévő éghajlatvédelemmel, illetve azzal, hogy a korszerű anyagok mint a műanyag, hogyan járulhatnak hozzá az energiatakarékossághoz és a nyersanyagforrások megőrzéséhez.

Program

A 2008-2009. tanév programjának célja:

* tanárok motiválása innovatív, gyakorlati tevékenységek integrálása a tudományok oktatásába válaszul a diákok és a társadalom elvárásaira;
* természettudományi ismeretek oktatásának ösztönzése minden iskolai szinten számos sokrétű, innovatív feladat és gyakorlat kínálatával;
* honlap létrehozása, publikálása, ahol tanárok kaphatnak segítséget oktatási tananyagokat tölthetnek le, illetve kapcsolatot tarthatnak kollegáikkal Európa különböző országaiból;
* szülők, kutatók, mérnökök, vállalkozók és helyi hatóságok ösztönzése a természettudomány iskolai oktatásának támogatására.

A program célja, hogy felértékelje, támogassa és terjessze a tudomány oktatásának tapasztalatait:

* a probléma alapú tanulást;
* gyakorlati tevékenységeket;
* csapat és egyéni munkát nyitott végű kérdésekkel;
* tantárgyközi tevékenységeket;
* a tudomány jelenlétét az iskolai oktatásban.

A tudomány oktatásának tantárgyközi megközelítése

Az “Energia a Jövőnk” iskolai program számos tantárgy területét magába foglalja: természettudomány, nyelvek, művészet, földrajz, társadalmi ismeretek, történelem és számítástechnika. Javasoljuk a tanároknak, hogy a tantárgyközi megközelítést vegyék alapul.

A program három of témát foglal magába:

* Energiahatékonyság, mint a formatervezés és anyagkiválasztás következménye az energiafogyasztásra;
* Éghajlatvédelem a melegházhatás csökkentésével;
* Gazdálkodás a nyersanyagforrásokkal: természeti források megőrzése és fenntartható fejlődés.

Osztálytermi feladatok és versenyek

Az iskolai program négy, útmutatóval ellátott on-line feladatból áll:

1. Design verseny

Korosztály: 16-20 évesek
Nyelv: anyanyelv
Leírás:négy, az energiafelhasználással kapcsolatos lehetőség közül választhatnak az osztályok. A résztvevőknek megoldást kell javasolniuk az általuk választott problémára.

Eredmény: Maximum 3 diákból álló csoportok - egy tanár vezetésével - szöveges pályázatot adhatnak le egy multimédia fájllal az alábbi formátumokban: photo (jpg vagy gif), Power Point prezentáció (ppt vagy pps), movie (wmv, mov vagy avi), Flash prezentácó (swf) vagy PDF.

Fakultatív: javasoljuk a résztvevőknek, hogy amennyiben lehetséges, készítsenek/tervezzenek egy tri-dimenzionális prezentációt a megoldásukról az adott problémára.

Díjak: Három díjat osztunk ki mind a négy feladatra külön külön. Az első helyezett meghívást kap Brüsszelbe, a második és harmadik pedig oktatási design szoftver szerencsés nyertese lehet. Többeta versenyről.

2. Energia felderítő verseny

Korosztály : 10-16 évesek
Nyelv: anyanyelv
Leírás : a versenyzőknek pozitív példákat kell gyűjteniük közvetlen környezetükből az energia és nyersanyag forrás hatékony felhasználására. A „FuturEnergia Hős” modelljét kellene tartalmaznia pályázatuknak, melyet a FuturEnergia honlapról lehet letölteni. Két lehetőség közül lehet választani:

* vagy egy rövid filmet készítenek a Hős viselkedéséről és magáról a helyzetről elmagyarázva, hogy miért választották éppen azt a szituációt. A magyarázat film formájában készüljön, vagy
* két fotóval illusztrálják a Hős modelljének viselkedését . A fotókat kísérje rövid magyarázat arra vonatkozóan, hogy miért energiahatékony az adott viselkedés és helyzet és hogy miért éppen azt választották.

Eredmény: film vagy két fénykép magyarázó szöveggel.
Díj: digitális kamera a győztes diákoknak; FuturEnergia hős, valamint a PlasticsEurope delegáció és helyi politikusok, illetve a média munkatársai ellátogatnak iskolájukba, hogy átadhassák a trófeát és a kitüntetést. Többet erről a versenyről.

3. Energia viták

Korosztály : 12-20 évesek
Nyelv: anyanyelv
Leírás : az iskoláknak energiával kapcsolatos vitákat kell szervezniük osztálytermi tevékenység keretében nyolc téma közül egyet választva (nyolc adott téma és egy, a résztvevő osztály által javasolt témában). A témákhoz tananyagok nyújtanak segítséget, melyeket a tanárok felhasználhatnak a vita előkészítéséhez, megszervezéséhez.

Eredmény: Az iskoláknak egy összefoglalót és két fotót kell készíteniük a vitáról (vagy egy fotót és egy videót). Minden iskola számára megjelenési helyet nyújt a honlap. Többeterről a tevékenységről.

4. Társalgások

Korosztály : 12-20 évesek
Nyelv: angol
Leírás : A társalgások havonta lezajló on-line tevékenyégek, melyek szakértők és adott iskolák közt zajlanak. A résztvevők egy on-line chatszobában beszélgetnek adott témákról. A társalgások on-line tananyagokhoz kapcsolódnak, melyek segítségül szolgálnak az osztálytermi társalgásra való felkészülésben és eldöntheti az osztály, miket kérdez a chat során.

Eredmény: A chat során létrejött társalgási forgatókönyvet a honlapon tesszük közzé, mely lehetővé teszi a honlapra látogatók számára, hogy minél többet megtudhassanak az on-line beszélgetés témáiról. Mindez tanári kiegészítő eszközként is szolgálhat további osztálytermi beszélgetésekhez

KAPCSOLAT
ListServe

PROGRAMOKCalendar