Kezdolap/Home arrow The News arrow Latest arrow Felhívás a nemzetközi Junior Internet 2010 versenyrol
Felhívás a nemzetközi Junior Internet 2010 versenyrol PDF Print E-mail
Written by Janos Blasszauer   
Monday, 11 January 2010
Article Index
Felhívás a nemzetközi Junior Internet 2010 versenyrol
Page 2
Page 3
Page 4
Page 5
Page 6


Kedves Érdeklődők! 
 

Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről.

 

A Junior Internet projekt honlapja magyar nyelven a következő címen érhető el: http://www.juniorinternet.hu

 

A Junior Internet projekt azoknak a 18 éven aluli fiataloknak szól, akiket komolyan érdekel az Internet. A program célja az Internet iránt érdeklődő fiatalok lehetőségeinek és szakmai fejlődésének támogatása. Nevezni honlapokkal, Internetes projektekkel és a világhálóról szóló írásokkal lehet. A nyertesek egy konferencián vesznek részt, ahol előadások, bemutatók, várják őket. Az értékes nyeremények mellett a nagyközönségnek is bemutathatják alkotásaikat. Idén immáron tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Junior Internet verseny a Visegrádi Négyek országaiban, azaz Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában. A nemzeti konferenciákra 2010. márciusában kerül sor Prágában, Nagykanizsán, Wroclawban és Pozsonyban. A nemzetközi döntőt 2010. március 27-29-ig Pozsonyban rendezik. A háromnapos konferenciára természetesen mind a négy ország győztesei meghívást kapnak. 

Idén egy új témakörrel bővül a Junior Internet versenyek repertoárja. A JuniorErb versenyt is meghirdetjük hazánkban. A JuniorErb jelentős mértékben támogathatja, buzdíthatja a fiatalok közélet iránti érdeklődését, és felkeltheti kíváncsiságukat a városukban, térségükben zajló különféle eseményekkel, közügyekkel kapcsolatban.

Az JuniorErb versenyre benevezhet minden 18. évét be nem töltött fiatal (1991. 03. 20. után született fiatalok) akik érdeklődnek az Internet iránt, és tudásukkal, energiájukkal, lelkesedésükkel hozzájárulnak helyi közösségük jobbításához. Célja a versenynek, hogy támogassa e fiatalok ilyen irányú munkáját, segítse fejlődésüket a jövőben. Nevezni 2010. február 15-ig lehet.  Az eredményeket a hazai Junior Internet konferencián, Nagykanizsán (2010. március 13.) közöljük, és a nyertesek részt vehetnek majd a nemzetközi ISSS konferencián (2010. április elején).



Last Updated ( Monday, 11 January 2010 )
 
< Prev   Next >