DIÁKHÁLÓ ALAPÍTVÁNY

Header Image  

Vegyél részt nemzetközi projektekben!

    

 
 
 

 
 

Támogatóinknak felkínáljuk

A DiákHáló Alapítvány támogatóinak a következőket tudjuk felkínálni:

• Logójuk szerepel a hazai honlapon, a nmezetközi honlapon, továbbá a hazai nemzeti rendezvényen, illetve a nemzetközi konferencián is.
• A cég logói szerepelnek továbbá a JuniorErb verseny győzteseinek standján, valamint a prezentációjuk során az ISSS/LORIS/V4DIS konferencián, valamint az összes Alapítvány által rendezett hazai rendezvényen
• A Sajtóközleményekben említést teszünk a patronáló cégekről, több száz újságíró értesül a rendezvényről.
• Az ország általános és középiskolái számára, valamint az ifjúsági szervezetek számára kiküldöttt ismertetőben is feltüntetjük a támogató cégek neveit.
• Ingyenes részvétel a cég képviselőjének a hazai Junior Internet konferencián valamint a Diákháló Konferencián.
• A támogató cég promóciós anyagainak szétosztása a konferencia résztvevői között.
• Egy különálló díj létrehozása a DiákHáló Alapítvány égisze alatt, melyet a támogató cég állapíthat meg.
• További lehetőségek a megállapodás tárgyát képezik.

 

 



 
 

KAPCSOLAT
ListServe

PROGRAMOKCalendar